Projekt bemutatása

A megfelelő műszaki színvonal megteremtése kiemelten fontos, mert csakis így van lehetőség arra, hogy az ügysegédi szolgáltatás folyamatosan és zavartalanul tudjon működni azon hivatali funkciók mellett, amelyeket az önkormányzatnak alapvetően el kell látnia a település közigazgatásának működtetése érdekében.
Jelen fejlesztés azt a célt is szolgálja, hogy a településen élők megfelelő körülmények között tudják gyakorolni a tájékozódáshoz való alapjogukat. Ezen alapjogot a település önkormányzatának kötelessége biztosítani a községben élők számára: tájékoztatás a releváns önkormányzati-, állami támogatásokkal és pályázatokkal kapcsolatban. Mindezekhez meg kell teremteni a megfelelő feltételeket. A korszerűsítés után a közszolgáltatáshoz kapcsolódó tájékoztatás, tájékoztatási alkalmak ideális körülmények között valósulhatnak meg, amelyre ez idáig nem volt teljes mértékben lehetőség.